Mihály Albert: Pluralizmus és tolerancia
Kis létszámú csoportunk "sokszögűsége' az
egyéniség és az összetartozás, a világnézeti alapállás, politikai
szimpátia többféleségét jelképezi. Beszélgetéseink, eszmecseréink
az élet teljességének jegyében folynak vallásról, filozófiáról,
politikáról, erkölcsről, tudományos és hétköznapi kérdésekről a
boldogság mibenlétének, a hozzá vezető lehetséges utak megértése,
megítélése céljával, érdekében.
Remélem jól próbáltam röviden jelezni csoportunk létrejöttében
és megmaradásában a legnagyobb szerepet játszó Horváth Sanyi
alapító gondolatát. "Sorsfordító szándékú megszólalásá"-ban,
világnézeti alapállását "posztmodern felszabadító-dekonstruktivista
pluralizmus"-ként határozta meg,
Szükségképpen adódott tehát az a kérdés, hogy milyen csoportépítő
elvek lehetségesek sőt szükségesek ebben a sokféleségben, ez utóbbi
megtartásával együtt? Azt hiszem Kinga ugyanezt érinti, amikor azt
írja: ha állandóan több alternatíva fut egymás mellett, úgy nehéz
magunkra találni. Válasz volna erre a kérdésre az amit egy francia
ajánl a 'kultúrák közötti párbeszéd"-re? "Keverjünk elveket,
szavakat, kedveket, lelkek és szellemek így egyesüljenek!"
(Ezredvég, 2009/1) Nem hiszem, hogy keverni lehet olyan elveket,
amelyeken különböző meggyőződések alapulnak, legföljebb elmosni
lehet az egymással szemben álló koncepciók határait.
Tartottunk mi erről egy megbeszélést, de véleményem szerint nem
sikerült kibeszélnünk magunkat és ezért térek vissza rá.
Van a tolerancia elvének, mint a különböző meggyőződésű emberek
lehetséges együttműködése elvének egy legtöbbször hangoztatott
morális eleme: türelmes tisztelet mások meggyőződése iránt. De
miért tiszteljem mások meggyőződését, ha nem tartom igaznak és még
rosszat is cselekszik? De miért ne tiszteljem mások meggyőződését,
ha ha téves is, de ennek alapján jót cselekszik? S nem kell-e
legjobban azok meggyőződését tisztelnem, akiknek nemcsak igazságuk
van, hanem még jót is cselekszenek? S nem azok meggyőződését
tisztelhetem-e a legkevésbé, akiknek van ugyan igazságuk, de azt
rosszra használják? S nem elkerülhetetlen-e, hogy az ezekről folyó
párbeszéd előbb vagy utóbb "perbeszéddé" válik, teljesen az első és
részlegesen a legutóbbi esetben? Itt tehát a tolerancia
"tűréshatár'" eleméről van szó, az igazság kereséséről, a tévedés
elkerüléséről, a jó és a rossz közötti választásról és az ezen
alapuló együttműködésről. Választani kell: "... ez vagy az,
de megalkuvás nincsen, mert a langyosat kiköpi az isten..." (Illyés
Gyula)
De hát mi az igazság? Egy több mint 2000 éves válasz: a világ
olyan, amilyen és az mon igazat, aki a világot olyannak mondja
amilyen. Ehhez jóval később hozzátették: hogy a világ
olyan-e, amilyennek gondoljuk, gyakorlatilag dönthető el. Ebből
kiindulva tarthatjuk igaznak azt az állítást, hogy csak két
filozófiai, világnézeti alapirányzat van, lehetséges, mert a
világban az anyaginak és a tudatinak nevezett két nagy területen
kívül nincs nem találtak egy harmadikat, amely úgy különbözne ettől
a kettőtől, mint ezek egymástól. Harmadik alapirányzatnak nincs
tárgyi alapja. Ami harmadiknak látszik, csak e kettő különböző
vegyítése.
Elvileg néhány, történelmileg igen sok változata, formája van a két
alapirányzatnak. Képviselőik kétségbe vonják, cáfolják a másik
alapállásának igaz voltát, de a legjobbak viszonyában bizonyos
időben és helyen fel-feltűnik a tolerancia elv
"tűréshatár" eleme. Jó 200 éve egy framcia materialista filozófus,
Helvetius az eszmék értékelésének két oldalát különböztette meg.
Tisztázandó: az eszmék igazak-e vagy sem és és meg kell vizsgálni a
társadalomhoz, pontosabban a közérdekhez való viszonyukat. Mert -
úgymond - a közérdek mértéke a megbecsülésnek, amelyben a szellemet
részesítjük, nem pedig a nehéz tárgy vagy a sokoldalú tudás.
Ugyanerről a marxista tanalapítók egyike, Engels írta: "...
annak a meggyőződésnek, hogy az emberiség pillanatnyilag nagyjából
és egészében haladó irányba mozog, abszolúte semmi köze sincs a
materializmus és az idealizmus ellentétéhez. A francia
materialisták nem kevésbé, mint a deista Voltaire és Rousseau,
szinte fanatikusan vallották ezt a meggyőződést, és nem egyszer a
legnagyobb személyes áldozatokat hozták érte." Ateisták és
istenhívők alárendelték világnézeti, filozófiai ellentéteiket a
társadalmi haladás ügyének. Akkor az idejétmúlt feudális társadalom
elleni harcnak. A tolerancia "tűréshatár" eleme tehát nemcsak az
igazság és a tévedés, hanem a haladáshoz való viszonyunk
meghatározásának a következményét is tartalmazza. Annak
következtében, hogy a társadalom régebben és ma is nagy
ellentétekben mozog, előfordul, hogy az igaz tudás prostituálódik a
retrográd erők szolgálatában, a téves eszmék pedig az igazak
"féltestvéreinek" sorába lépnek a haladás ügyének szolgálatában.
Nem lehetünk tehát az igazság fanatikusai abban az értelemben, hogy
csak az igaz eszmék játszhatnak haladó vagy akár forradalmi
szerepet.
Az embereket, embercsoportokat nemcsak ilyen vagy olyan meggyőződés
vezérli tevékenységükben, hanem különböző élethelyzetük,
szükségleteik, érdekeik is, és nem is utolsó sorban. Ezek olyan
erősen hatnak, hogy még az igazság meghatározását, elfogadását vagy
leutasítását is meghatározzák. Ennek példája az a felfogás, Ennek
példája az a felfogás, mely szerint egy eszme igaz, ha
szükségletek, érdekek kielégítése, érvényesítése szempontjából
hasznos. A szükségletek, érdekek pedig igen különbözőek,
következésképpen mindenkinek igaza van a saját érdekei
szempontjából, annyi igazság van, ahány érdek. Ha ez igaz
volna, a bíróság nem tudná elítélni a tolvajt, mert igaznak kellene
elfogadnia a tolvajnak azt a hazugságát, hogy nem lopott. Az angol
forradalom idején egy híres - és nem mellesleg királypárti -
angol materialista mondta: ha az emberek érdekeivel
ellentétben állna az a geometriai tétel, hogy a háromszög szögeinek
összege 180 fok, akkor kiiktatnák a tankönyvekből.
"Minden szentnek maga felé hajlik a keze." "Ki mint él, úgy ítél."
"Üléspont határozza meg az álláspontot." Komoly, nem egyszer
életbevágó tapasztalatokat fejeznek ki ezek a közismert tételek. Ez
régebben és ma is sokakban azt a téves véleményt táplálja, hogy nem
lehetséges egyszerre igazságokat és érdekeket képviselni, az
igazságnak függetlennek kell lennie az érdekektől., különben az
igazságot részrehajlás teszi hiteltelenné. Senkinek sincs tehát
igaza a maga érdekei szempontjából. Tagadnunk kell tehát egy
tolvajlás károsultjának tagadhatatlan érdekeltségét az
igazmondásban, a tolvaj hazugságának leleplezésében? Nem az-e
valójában a helyzet, hogy az érdekeke különböznek aszerint, hogy az
igazság felismerésére hajtanak vagy tévedés felé sodornak,
hazugságra bírnak? Hogy az emberek, embercsoportok nem az egyéni, a
csoport és a közérdek, az ezek kívánatos összhangja szempontjából,
szakismeret és világnézet alapján döntenek arról: mi a jó és mi a
rossz a célokban, az elérésük érdekében alkalmazott eszközökben,
módszerekben és az eredményben? Hogy ami kellemetlen,
nyugtalanító vagy veszedelmes igazság az egyik embernek,
embercsoportnak, megnyugtató sőt lelkesítő a többinek? Nem az ilyen
tényleges viszonylatok is mondatják velünk egy bizonyos szellemi
fénytörésen keresztül, hogy minden viszonylagos, abszolút igazság
nincs? Kinek van bátorsága leírni a legfelelősségteljesebb
mondatot: én ismerem az igazságot! Nem olyan ember teheti e fel így
a kérdést, akinek szeme előtt csak az lebeg: milyen sokat és milyen
nagyokat tévedtek az emberek? Szeretem azokat, akik keresik az
igazságot, de gyűlölöm azt, aki azt állítja: megtalálta. Nem olyan
ember mondhatja ezt, akit vélt vagy valódi igazság nevében
meggyötörtek?
A tolerancia elve magában foglalja a megértés, a vitapartner
helyzetébe való beleélés követelményét, mert e nélkül akár az
egyetértés, akár az elutasítás csak felszínes lehet, s az előző
esetben való együttműködés erőtlen.
A tolerancia gyakorlata erős meggyőződést feltételez. A
"nyitottság" nem oldhatja fel a meggyőződés szilárdságát, ami nem
azonos a fejlődésképtelenséggel. S azzal is számot kell
vetni, hogy a tolerálhatóság határán kívül is van élet. Olyan,
amlyben az ellentétes eszmék és a nekik megfelelő gyakorlat között
ádáz összecsapás keletkezik a végső eszközök bevetésével is. A
reformáció korában szemben álló erőket felidézve írja Illyés
Gyula:
"Álltatok, égve az Úr igazától;
állt szemközt éppoly tűzzel teli tábor;
aztán dönteni kezdett ezredegyszer
az ész helyett a fegyver."
Milyen jó lenne elkerülni az ilyesmit a szeretetet
világhatalmának megteremtésével. Levente és Tátrai Kata
írását olvasva jutott ez az eszembe. De az is eszembe jutott, amit
nemrégen olvastam egy L. N. Tolsztojról írt tanulmányban. Ő
hirdette élete második korszakában: "Ne álljatok ellent a
Gonosznak." "Ne alkalmazzatok erőszakot a Gonosszal szemben."
Utolsó életévében kapott egy levelet. "Nem, kedves Lev
Nyikolajevics, én nem tudok Önökkel abban egyetérteni, hogy
az emberi kapcsolatok egyedül csak a szeretet által megjavíthatók.
Ilyesmit csak afféle jól nevelt, örökösen jóllakott emberek
állíthatnak. Mert ugyan mit hoz fel azokkal szemben, akik kisded
koruk óta éheznek és zsarnokok igája alatt nyögnek? Lebeszélné őket
arról, hogy harcoljanak szolgaságuk ellen? Azt mondom én Önnek
halála előestéjén, ... hogy a világ még saját vérébe fog fúlni,
hogy le fognak öldösni, nem is egyszer és darabokra tépnek
minden uraságot, tekintet nélkül arra hogy férfi-e vagy nő, de a
gyermekeiket is, hogy tőlük se kelljen a Földnek tartania többé. Ön
azt az időt legőszintébb sajnálatomra már nem fogja megélni, hogy
szemtanújává lehetne saját tévedésének."
Mi megértük ezt az időt. Megértük Gandhi meggyilkolását.
Olyan időket élünk, amikor évente 55 millió ember hal éhen.
Formáljuk tovább csoportépítő közös igazsággá a tolerancia
elvét. Olyan kommunikációval, amilyenről Kinga írt. Amiben
hitelesség, felelősség, tárgyilagosság, szakmaiság, szeretet
van.
Ezzel akartam befejezni ezt a hosszú szövegelést, amikor az
Ezredvég c. folyóirat egyik szerzőjének írásában egy idézetet
Hankiss Elemértől, ami idevág. "Ahogy a történelem folyamán minden
uralkodó osztály kialakított a maga számára egy saját nyelvet, hogy
ne értsék őt a nem uralkodó osztályok tagjai, úgy ma is
kialakulóban van egy ilyen nyelv ... a tőzsde nyelve, a nemzetközi
pénzügyi és hatalmi zsargon. ezen a nyelven ma a világnak
legfeljebb tíz százaléka tud beszélni, és ez az új nyelvtudás
óriási előnyt jelent a számukra. aki tud ... tőzsdeiül, az a
globális burzsoáziához tartozik. Aki nem, az globális
proletár."
Ehhez lenne mit hozzáfűzni, de azt majd szóban.
